Nagyböjti lelkigyakorlat a Martineumban
A március 16-18-ai hétvégén Dr. Martos Levente Balázs atya vezetésével lelkigyakorlaton vehettek részt mindazok, akik ebben a rohanó, zsongó-zsibongó világban elcsendesedéssel kívántak készülni húsvét ünnepére.
Várakozással készültem a lelkigyakorlatra, hiszen ki ne szeretné egy teljes hétvégére hátrahagyni a feladatait, problémáit, kötelezettségeit? Keresztény emberként tudjuk, mennyire fontos az Istennel, Istennél töltött idő, mégis sokszor olyan nehéz időt szakítani erre az együttlétre a napi teendőink mellett. A lelki hétvége nagyszerű lehetőség arra, hogy rendezzük Isten-kapcsolatunkat; a csendben, az elmélkedésekben újra felfedezessük Isten szerető közelségét.
Balázs atya Szent Pál apostol szavaira hívta fel figyelmünket: „Azt mondom tehát testvérek: Az idő rövid.” (1Kor 7,29) Ha olyan rövid az időnk, miért töltjük mégis értéktelen dolgokkal? Miért vagyunk hajlamosak a rosszat, az értéktelent középpontba helyezni, és arra koncentrálni erőnket? A konkoly és a búza történetét (Mt 13, 24-30) hozta elénk példaképpen az atya, mikor a gazda azt mondja a szolgáinak, hagyják a konkolyt megnőni a búzával, s majd az aratáskor gyűjtsék össze és vessék a tűzre. A gazda nem akarja, hogy a most éppen kisarjadt búzában is kárt tegyenek azzal, hogy a konkolyt kitépik. Isten búzamezőjébe, a világba az ellenség is belevetette konkolyát, de nem az a feladatunk, hogy a rosszat irtsuk, hanem hogy a jót növeljük önmagunkban, környezetünkben.
Egy számomra érdekes és elgondolkodtató dologra hívta fel a figyelmemet lelki vezetőnk. A Bibliában számos olyan történetet találunk, amelyben csalódott, bosszús emberekkel találkozhatunk. Példaként említette a tékozló fiú bátyját, aki apja szemére vetette, hogy habár ő egyszer sem szegte meg atyja parancsát, az még egy gödölyét sem adott neki soha, hogy barátaival mulathasson (Lk 15, 29-30). Egy másik példa a szőlőmunkások esete, akik elégedetlenkedtek bérük miatt, mert úgy gondolták, hogy ők, akik „a nap terhét és hevét” viselték, majd többet kapnak, mint akik csak az utolsó órában jöttek dolgozni (Mt 20,12). Mi hányszor voltunk az ő helyzetükben? Hányszor zúgolódtunk amiatt, mert úgy éreztük, Isten nem adja meg, ami „jár” nekünk? Fontos, hogy merjük Isten elé tárni csalódásainkat, aggodalmainkat, bosszúságainkat. De emellett fedezzük fel az Ő kegyelmét, gondoskodását, ajándékait, melyeket nap mint nap készít számunkra.
Hogyan is növelhetnénk a jót a világban? Hogy is birkózhatnánk meg gondjainkkal, a nehéz élethelyzetekkel? Egyedül úgy, ha a Szőlőtőről táplálkozunk. Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5) Gondolkodjunk el: mi az én életem forrása? Mi ad nekem életet? Ha az igazi Szőlőtőn maradunk, életünk bőséges termést hoz. Hiszen ha Jézushoz tartozunk, az Atyához tartozunk, aki szüntelenül boldogságunkon munkálkodik – ha hagyjuk.
Szöveg: Kósa Rita
