Szombathelyi Egyházmegye

„Vasmise” Sorkifalud-Szentléránton…

     Gaál Jenő atya paptestvérei körében2019. szeptember 1-én szívhez szólóan csendült, hálaimára buzdított és hívott Sorkifalud-Szentléránt kicsi templomának harangja.

    

Gaál Jenő atya paptestvérei körébenCursillos társaimmal együtt mi is útra keltünk, hogy együtt ünnepelhessünk a szent esküvel Istennek hűséget fogadó és e napon „Vasmiséjét” bemutató, 65 évvel ezelőtt felszentelt P. Gaál Jenő SVD atyával. Az ország minden részéből jöttek a Cursillos testvérek, - a Mária Rádió és a Mária Út munkatársai, hogy élőben közvetítsék e szép ünnepi eseményt. Mindenki meghatottan várta a szertartás kezdetét.

     A szentmisét Dr. Székely János, egyházmegyénk püspöke, az ünnepség szónoka mutatta be. Mily magasztos hivatás, lelki öröm szolgálni Istent egy ilyen hosszú életen át. Jenő atya ezt tette, a fél világot bejárva. Életének nagy részében Paraguay-ban dolgozott. Püspök atya beszédében kifejtette, hogy Istennek kell hálát adni a mai napért, ugyanakkor méltatta Jenő atya munkásságát és eredményeit a paraguayi misszióban, de azt az időt is, amikor hazahívták, hogy idehaza segítsen. Különösen kiemelte a cursillo fontosságát, hogy Magyarország legyen újra keresztény, legyen újra Mária Országa. Ezekről nem igazán hallhattunk, olvashattunk, mert Jenő atya ezekről mindig szerényen hallgatott.    

      A sorkifaludi templomA szentmise végén elhangzott köszöntőkben kegyelmi áldást kértek e hosszú életútra. Ezt követően pedig Jenő atya sajátos humorával, az eredményeket Isten kegyelmének tulajdonítva megköszönte a részvételt, elköszönt kedves templomától, híveitől, gyermekkora szép emlékeitől. Mindenkinek csillogott a szeme a meghatottságtól, érezni lehetett, hogy lelkiekben mindnyájan, papok és világi hívők is, feltöltődtünk, újra erőt merítettünk az apostoli munkához.   

     Hozsannát zengett a fényes mennyben, dalolt sok angyali hang, a földi létből szent ünnepet jelzett egy jelképesen zengő vasmisés harang.

Salamon Károlyné, Szent Antal cursillos csoport, Zalaegerszeg