Szombathelyi Egyházmegye

Éjszakai zarándoklat Boldog Brenner János emlékére december 14-én

Brenner János gyalogos zarándoklatA Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd a 2019. évi utolsó gyalogos zarándoklatát 2019. december 14-én rendezi meg. Ezen a délutánon és éjszakán Boldog Brenner János utolsó napjának helyszíneit járják végig.

Az 1957-ben ezen a napon meggyilkolt rábakethelyi káplán a délutáni órákban szentmisét mutatott be Máriaújfaluban. Innen az alkonyi órán hazament a rábakethelyi plébániára, ahol advent harmadik vasárnapjára készülhetett. Az esti órákban zörgettek a plébánia ajtaján: beteghez hívták Zsidára. Brenner János a plébániáról a dombtetőn álló rábakethelyi templomba sietett, ahol magához vette az oltáriszentséget, majd kísérőjével elindultak az erdőn keresztül Zsidára. Ezen az úton máig ismeretlenek megtámadták a papot, majd Zsida határában 32 késszúrással meggyilkolták.

Most, 62 évvel az események után ugyancsak szombaton végigzarándokoljunk ugyanezt az utat.

Ugyanabban a máriaújfalui kápolnában mondunk litániát dr. Udvardy György veszprémi érsek és dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök vezetésével este 6 órakor, ahol Brenner János utoljára misézett.

Máriaújfaluból Rábakethelyre gyalogolunk Brenner János ereklyéjével (kb. 2,5 km aszfalt úton). 19:00 órakor a rábakethelyi templomban szentmise következik. Bemutatja: dr. Udvardy György veszprémi érsek és dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök.

A szentmise után gyalogosan Zsidára indulunk a Boldog Brenner János zarándokúton. (kb. összesen 2,5 km murvás, kavicsos úton, illetve egy részen aszfalt úton). Az út erdőn vezet keresztül, ahol vörös fényű mécsesek világítják meg utunkat.
Előbb a Brenner János (Jó Pásztor) kápolnánál állunk meg, innen Zsidára megyünk, ahol emlékkereszt áll annak a helynek a közelében, ahol a gyilkosság éjszakáján megtalálták a
Tisztelendő Atya holttestét. Dr. Udvardy György és dr. Székely János végig a zarándokokkal tart. A zarándoklat a keresztnél fejeződik be kb. 22 órakor. A zarándokokat ezután Zsidán a Művelődési Házban a zsidai városrész szervezetei forró italokkal és süteménnyel várják.  Zsidáról a visszaérkezés egyénileg történik Szentgotthárd utcáin, ahol közvilágítás és aszfaltos út van.

A nem mindennapi élményért érdemes vállalni ezt a zarándoklatot.

Az eseményt az időjárási körülményektől függetlenül, mindenképpen megtartjuk.

Jelezzük, hogy Szentgotthárd központjából, a barokk templomtól délután 17:00 órakor közös gyalogos menet indul egyesületünk tagjainak vezetésével Máriaújfaluba. Így akik autóval vagy vonattal érkeznek, könnyen ki tudnak menni Máriaújfaluba. Zseblámpát, mécsest mindenki vigyen magával. Az időjárási körülményeknek megfelelően öltözködjenek. A gyalogláshoz túrabakancs, túracipő a legjobb.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Keresztény Megmozdulásokért Egyesület Szentgotthárd